2010. november 7., vasárnap

Polentával töltött kaliforniai paprika

Archív, Gyalogbéka kísérleti konyhája - 2010.05.20.

A most következő recept születési ideje épp egybe esik a Sült puliszka eperrel és édes tejföl mártással című receptével. Mondhatnánk, kistesók, sőt, ikrek.

És ahogy a sült puliszka helyet kapott a szívünkben és a gyomrunkban, úgy a polentával töltött paprika is egy visszatérő vendég lesz már nálunk. Lássuk akkor az újabb fenomenálisan bonyolult receptet.


Hozzávalók 2 főre:

2 darab kaliforniai paprika tetszőleges színben - 100 g/ 4 g szénhidrát
5 dkg kukoricadara - 100 g/ 70,2 g szénhidrát
1 dl víz
2 dl tej - 1 dl/ 5 g szénhidrát
szerecsendió
pár csík lágy sajt

Elkészítés:

Vágjuk ketté hosszában a paprikákat, miután megmostuk őket, majd vágjuk ki a magházat úgy, hogy a csutkát szépen körbevágjuk. Így megmarad a paprika felső pereme, és nem folyik ki még véletlen sem a polenta.

Tegyük fel közben a vizet a tejjel forrni, majd szórjuk bele a kukoricadarát és percek alatt főzzük sűrűre. Szerecsendióval fűszerezzük. Nem kell betonkeménységűnek lennie, ha szeretnénk, hagyhatjuk egy kicsit lazábbra is, de ne csorogjon.
A tűzről levéve kanalazzuk a paprikába a polentát, szeljünk rá pár csík sajtot és toljuk a 200 fokra előmelegített sütőbe az alufóliával lefedett paprikát és 15 percig süssük. Az idő elteltével vegyük le a fóliát és ízlés szerint még pirítsuk egy kicsit 5-10 percig, de a sajtot azért ne égessük a tetejére!

Én másnap a munkában főételként fogyasztottam magában, de egy kis hús mellé felszolgálva, vagy akár előételként is megállja a helyét. Cukrosoknak azért nem ajánlanám annyira mellé a húst, mert amúgy is rengeteg fehérjét fogyasztunk általában, így egy kicsit spórulni itt-ott nem árt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése