2010. november 7., vasárnap

Hagyma chutney

Az egyszerű, gyorsan készíthető ételek a gyengéim, mivel szeretek jót enni, és szeretem, ha a barátoknak is ízlik a főztöm, de mikor este hazaérek a munkából nem mondhatnám, hogy sok kedvem van a sütő mellett állni órákig.

A következő recept is egy gyorsan elkészíthető és sokoldalúan felhasználható darab. Tálalhatjuk, akkor feltétként, saláta gyanánt, köretként... ízlés szerint. Ám nem árt vigyázni a chilivel, mert könnyeket csalhat a szemünkbe, ha kicsit megszalad a kezünk a lábas felett!

Hozzávalók:

2 evőkanál étolaj
2 teáskanál őrölt köménymag
2 teáskanál mustármag – mustárral is helyettesíthető, ha nem akarunk a magokon rágódni
4 nagy fej vöröshagyma - 100g/ 8,3g szénhidrát

3 evőkanál chili por/ 6 felaprított chili paprika +2 teáskanál chili por
10 dkg cukor - 100 g/100g szénhidrát - szaharin ciklamát alapú édesítőszerrel helyettesíthető. Ebben az esetben 5 dkg-nál nem kell több.
1dl citromlé

Elkészítés:

A hagymákat szépen vágjuk fel – nem kockákra, csak csíkokra – majd tegyük fel egy nagy lábasban az olajat. Ha már kellően forró, akkor tegyük bele a köményt és a mustármagot – ha mustárt használunk, akkor azt még ne tegyük bele.
Ezt követően a felszeletelt hagymát öntsük a lábasba, és addig kevergessük, míg aranybarna színt nem kap a hagyma. Nem kell tartanunk tőle, hogy túl sok lesz a chutney, mert pirítás közben szépen össze fog esni a hagyma. Ebből a mennyiségből alig egy levesestányérnyi mennyiség jön majd ki.
Ha a hagyma már szép barnás árnyalatú, akkor adjuk hozzá a chilit, sót, mustárt, cukrot és végül a citromlevet. Keverjük jól el, és hagyjuk addig forrni, míg az egész egy picit szószos nem lesz – max. 5-10 perc.

Elkészítési idő: 30 perc


Tipp: műanyag dobozban, hűtőben tárolva akár 1 hétig is eláll.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése