Archív, Gyalogbéka cukormentes kísérleti konyhája - 2010.05.24.
Évek óta ünnepek idején állandóan feljön a családban ez a téma. Vagyis az, hogy látszólag mindenki úgy megy vásárolni egy 1-2 napos ünnep előtt, mintha az élelmiszer boltok legalább 1 hónapon át zárva maradnának.
Volt egy időszak, mikor mi is 50 dkg felvágottat, 2 kg kenyeret, sajtot... spájzoltunk be, nehogy hiány legyen valamiből az ünnep alatt, vagy a hosszú hétvégén. A végeredmény persze általában sok romlott kaja lett. A kenyér ránkszáradt, a felvágottnak szaga lett... szóval csak pénzkidobás volt az egész meg a stressz, amivel a tolongás járt a boltban.
Azóta nálunk változott a stratégia, talán azért mert rájöttünk, hogy akkor is lenne mit ennünk, ha egy hosszú hétvége előtt egyáltalán nem mennénk el bevásárolni. Egyszer ezt meg is csináltam. Eredmény: a mélyhűtőben tornyosuló kaja csomag felétől megszabadultunk.
Persze ezen a pünkösdi hétvégén a város lakóinak nincs sok baja az étkezéssel, hisz a Bor-fesztiválon, Hídi-vásáron van bőven választék, csak az marad éhen, aki otthon felejtette a pénztárcáját.
De visszatérve a piros betűs vásárlásra. Kíváncsi lennék, hogy mi áll ennek a hátterében? Mi ez a belső késztetés, hogy nehogy éhen maradjunk? Evolúciós kódolás, vagy annak a jele, hogy mennyire függünk a szolgáltatóktól? Nagymamám sosem izgult ennyire, ha egy hétig nem nyitott ki a bolt. Meggyúrta a kenyeret otthon, zöldség-gyümölcs termett a kertben... talán túl "modernek" lettünk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése