2010. november 7., vasárnap

Ízek, imák, szerelmek - Eat, Pray, Love

Archív, Gyalogbéka kísérleti konyhája - 2010.05.21.

Elizabeth Gilbert izgalmas gasztro-utazás-romantikus regényéből készült film, Julia Roberts főszereplésével, augusztusban kerül a mozikba.

Mintha magam látnám tavaly nyáron Rómában, akkoriban még a fagyi sem volt tiltva és tényleg mindenhol mosolygós, fagyizós, rohanós apácákba botlott az ember

Az már biztos, hogy én ott leszek az első vetítési napon. Bevallom, a könyv még nem került a kezembe, pedig szívesen elolvasnám, de annyi munka és elolvasandó könyv tornyosul a polcaimon, hogy jobb nem is gondolni rájuk. Éppen ezért először csak a filmre fogok egy jó két órát szakítani, utána talán jöhet a könyv változata is, hisz nem ez lenne az első gasztro regényem.

A történetről: a könyv és a film is a szerző önéletrajzi alkotása. Elmeséli, hogy egy szakmailag, anyagilag sikeres nő miként jut el odáig az életében, hogy minden összeomlik körülötte és éppen ezért úgy dönt, hogy hátra hagyja régi életét Amerikában, és elindul a világba megkeresni valamit... Boldogságot, elégedettséget, szerelmet, vagy csak önmagát? Azt hiszem, talán ez így nem is fogalmazódik meg benne.
Én is sokszor érzem azt, hogy hiányzik valami az életemből, amit nem tudok pontosan nevén nevezni, de néha már a torkom fojtogatja az érzés. Pedig van állásom, családom, otthonom, rendes ruhám, étel az asztalomon... Lehet, hogy ez egy amolyan szociális, városi lét izé? Ha rájövök, majd elmesélem.
Szóval igazán kíváncsi leszek, hogy Elizabeth, illetve Julia mit talál utazásai során Olaszországban, Indiában és Indonéziában.

Gyönyörű, bár a cukor szintem már attól is az egekben van, hogy ránézek...

Nem szeretem a pizzát, pláne nem paradicsomos alappal, de ahogy Julia eszik kedvem lenne egy falathoz nekem is

Ha mind csak azzal a szándékkal ülünk be majd erre a mozira, hogy élvezzük a gyönyörű vidéket, ahol forgattak és az izgalmas étkeket, amiket elénk tálalnak, akkor már biztos, hogy nem fogunk csalódottan kijönni a moziból. Ám, ha ennél többet is kapunk, akkor ki tudja, talán kérünk még egy ráadást? Hisz a könyvnek már megjelent a folytatása is.

De azt hiszem, ajánlatos lesz vacsora után megnézni ezt a filmet, mert félő, hogy a film élvezetét elrontaná a korgó gyomrunk morajlása.

Képek forrása: facebook Eat, Pray, Love rajongói oldala
fanpop.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése