Archív, Gyalogbéka cukormentes kísérleti konyhája - 2010.06.06.
Mivel ez a blog nem csak a főzésről szól, hanem a cukorbetegségről is, így az elejétől fogva szándékomban állt megosztani néhány dolgot erről az alattomos kis kórról. Nem vagyok szakértő, sem orvos, vagy képzett dietetikus, de most már 3/4 éve ezzel a "betegséggel" élek együtt... Bár én jobb szeretek úgy gondolni rá, mint egy állapotra. Nem vagyok hajlandó ugyanis magamat betegként kezelni. Hisz 3/4 éve egészségesebben élek, mint a megelőző két évtizedben.
Szóval, aki receptet vár, az ne olvasson tovább!
Talán érdemes a dolgok legeléjén kezdeni. Tavaly nyár vége felé furcsa dolgokat tapasztaltam magamon: állandóan szomjas voltam és fél órát sem bírtam ki anélkül, hogy ne kellett volna a mosdóba mennem. Mielőtt orvoshoz mentem volna, már nem bírtam végigülni egy mozi filmet sem. Még akkor sem, ha előtte voltam kint vécén és a film alatt nem ittam semmit.
Miután nagynéném és egy orvos ismerősöm is egyből azzal jött a tüneteimet hallva, hogy cukros vagyok, már nem volt olyan könnyű lerázni a gondolatot. Pedig a családunkban nem fordult elő cukorbetegség eddig, vagy legalábbis nem tudtunk róla.
Végül az egészségem féltése győzött felettem és nagyjából egy hónappal a tünetek jelentkezése után úgy döntöttem, hogy megméretem a cukorszintem. Ez bármely patikában elvégeztethető körülbelül 200 forintért. Ugyanis ennyibe kerül a tesztcsík és a mini tű, amivel megszúrják az ujjunkat. Én aznap délután úgy mentem be a gyógyszertárba, hogy akkor kb. 3-4 órája ettem utoljára, és előtte csak ásványvizet ittam.
A hölgy nagyon segítőkész volt, amikor elmondtam, mit szeretnék, és nagyon együttérző a mérés után. Tekintve, hogy mikor ettem utoljára, a cukromnak nem szabadott volna 7 mmol/l felett lennie. Nos az enyém 17,6 mmol/l volt. Egy kicsivel magasabb cukorszint már éppen elég a kómához.
A patikus hölgy elmondta, hogy ezzel mindenképpen el kell mennem a háziorvoshoz, aki majd elmondja a további teendőket.
Én erre csak bőszen bólogattam, és igyekeztem nem elbőgni magam. Azonnal lepergett előttem, hogy ezentől milyen pocsék életem lesz. Hisz fogalmam sem volt, hogy mit ehetnek a cukrosok. Csak annyit tudtam, hogy semmi finomat. Te jó ég, ha belegondolok, hogy mennyi mindent nem tudtam a diabéteszről, illetve milyen hülyeségeket képzeltem...
Sírva hívtam fel a családomat az utcáról, hogy most mi lesz. Hála az égnek beléjük több nyugalom szorult. Így mire hazaértem, már tiszta fejjel tudtam gondolkozni. Felhívtam a háziorvosomat, elmondtam, hogy mi történt. Másnap mentem a beutalóért a labor vizsgálatra és még azon a héten pénteken már a kezemben volt az eredmény: cukros vagyok.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése