2010. november 10., szerda

Barackos süti

Archív, Gyalogbéka cukormentes kísérleti konyhája - 2010.07.10.

Vendég poszt következik. Zs ügynök ugyanis úgy döntött végre, hogy egyik isteni sütijét megosztja veletek. Hírnévre tör, nem csoda, hisz a sütijei maguk az álom, még ha cukrosoknak annyira nem is ajánlottak.

Szóval ez alkalommal én kuktáskodtam Zs ügynök mellett és kivételesen nem is néztem el a receptet. (Legutóbbi közös sütésünk alkalmával 3-szor annyi cukrot tetettem a sütibe, mint kellett volna...)

Akkor innentől átadom neki a szót:

Zs ügynök barackos sütije


Egy hosszú és fárasztó munkanap után mire vágyik az ember, ha nem a frissen sült süti egész lakást betöltő illatára?…

Na jó, lehet, hogy nem erre vágyik a többség, nekem mindenesetre kedden este ez kellett, nagyon. Persze távol a nagymamáktól, akiktől mindig kitelik egy nagy tál sütemény, a körülményeket magunknak kell előteremteni.

Hazaérve elég lehangoló a látvány: két enyhén szottyadt barack mellett csak a legszükségesebb hozzávalók állnak rendelkezésre: pár tojás, liszt, kevés margarin, cukor. Na ebből nem lehet csodát tenni… Vagy mégis? A végeredményt látva döntsétek el Ti…

Szóval ha valami finomat szeretnék kevés pepecselés árán, kevés hozzávalóból, akkor mindig a kevert tésztáknál kötök ki. A barackos lepény tésztájához egész egyszerűen 10 dkg puha margarint habosra keverünk 10 dkg cukorral és egy csomag vaníliás cukorral, majd egyenként beledolgozunk 2 tojást. Ha kellően homogén a massza, akkor 10 dkg lisztet (állítólag előtte át kéne szitálni, de én sose szoktam…) egy csipet sütőporral összekeverve a tésztaalapba forgatunk. Ez a tészta egy kb. 10*15 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsihez elegendő, de ha több embernek készítjük, akkor értelemszerűen növelni kell az adagokat.

A tepsibe simított tészta tetejét kirakjuk az előzőleg felkockázott barackkal, ne sajnáljuk róla, az a jó, ha mindenhova jut. Majd előmelegített sütőben (190 °C) kb. fél óra alatt készre sütjük. Akkor jó, ha a teteje aranyszínű. Elrontani nem lehet, csak arra kell figyelni, hogy a gyümölcsök mellett ne maradjon nyers a tészta.

Kínálhatjuk magában porcukorral megszórva, de a nyári időszakban egy gombóc vanília fagyival illetve friss gyümölccsel az igazi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése