2010. november 14., vasárnap

Körte vaj

Gyönyörű körtéket találtam a zöldségesnél, amiket kár lett volna ott hagyni. Azonban a magas szénhidrát tartalom miatt nyilvánvaló volt, hogy túl sokat nem ehetnék belőle. Mivel a napokban úgyis elfogyott a házi lekvár, ezért gondoltam, hogy valami hasonlót lehetne készíteni a körtéből is.

Ekkor láttam meg ITT ezt a fantasztikus receptet, ami alapján elkészítettem a saját változatomat. Nicole receptje alapján persze egy sokkal dzsem jellegűbb vajat kaptunk volna, de én kicsit változtattam rajta helyenként.

Hozzávalók:

60 dkg körte - 100 g/ 12 g szénhidrát
1 citrom - 100 g/ 2,3 g szénhidrát
2 dl fehérbor
10 dkg xilit - 100g/25 g szénhidrát
1/2 vaníliarúd
1 rúd fahéj

Elkészítés:

1, A körtéket pucoljuk meg és vágjuk kockára a húsát.
2, Egy nagyobb lábasba tegyük a gyümölcsöt, facsarjuk rá a citrom levét és adjuk hozzá a bort, majd fedő alatt 25 percig főzzük alacsony lángon.
3, A körtét hagyjk kicsit kihűlni, majd turmixban pürésítsük.
4, Az edénybe visszatéve a körtepürést, adjuk hozzá a cukrot, vaníliát és fahéjat, majd további 45-60 percig főzzük a fedő alatt gyakran kevergetve.


Hűtőben 1 hónapig eláll.

És, hogy miért vaj? Számomra egyszerűen azért, mert az állaga leginkább olyan lett, mint a friss vajé. Sokkal lágyabb és krémesebb, mint bármelyik lekvár.

Sajnos a képek egy része nem lett valami szép...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése