2010. december 1., szerda

Az ünnepelt: Zs ügynök! - Boldog születésnapot muffinok

Zs ügynök ezen az elmúlt vasárnapon ünnepelte a születésnapját, amit úgy családiasan - 10 vagy 12 fő barát társaságában meg is ünnepeltünk csendesen eszem-iszom és activity kíséretében tegnap este.

Hála az égnek Zs ügynök nem sejtett meg semmit az egy héttel ezelőtt kezdődött szervezkedésből, így tényleg váratlanul érte a "BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!" kiáltás, mely a sötét szobába lépve fogadta. Igen, kicsit hatásvadász és talán hollywoodi színezetű volt, de ettől volt annyira különleges. Na meg attól, hogy T ügynök sikeres és számára idegtépő elterelő hadműveletekkel irányította végig a mit sem sejtő alanyt. Szóval köszönet a segítségért Főkolompos II.!


A felirat többi része más tányérokon száradt...

Hozzá kell tennem, hogy egy héttel előre tervezés ide vagy oda, végül a szülinapi muffinokon és egy sütőtökös-csoki mousse-n kívül (ami hamarabb elfogyott, mint kép készült volna), csak nasi, forralt bor és pizza volt. Sajna aznap minden igyekezet ellenére kifutottunk az időből, így a tervezett finomságok nagy része nem készült el. Na, majd azok is szépen sorjában.
A születésnapi muffinok története azért egész érdekesen alakult:

én: -Nem tudok tortát sütni.
K ügynök: - Én városon kívül leszek.
én: - Mi lenne, ha muffint sütnénk és azt díszítenénk cukormázzal?
K ügynök: - Inkább írjunk rá.
én: - ??????????? Jó

Szóval így születtek meg, legalábbis fejben a muffinok, melyek szinte egyáltalán nem édesek, de annál inkább kakaósak és kávésak, na és persze feliratosak.

Szülinapi muffin



Hozzávalók
- 34 kisebb, vagy 24 nagyobb darabhoz:

30 dkg liszt - 100 g/ 70 g CH
10 dkg cukrozatlan kakaópor - 100 g/ 42 g CH
5-10 dkg cukor - 100 g/ 100 g CH
2 tk szódabikarbóna
1 tk. sütőpor
csipet só
2 szoba hőmérsékletű tojás
1 csésze író - fél csésze kefír és fél csésze víz keverékével helyettesíthető (2 dl) - 1 dl/ 4 g CH
0,5 dl olaj
2 tk. vanília kivonat - aki tudja, az nekem is megmondhatná
1 csésze erős, forró kávé - 1 dl/ 2 g CH



Elkészítés:

1, a lisztet, kakaót és cukrot keverjük össze egy tálban

2, a liszthez adjuk hozzá a szódabikarbónát, sütőport, sót.

3, közben egy másik edényben keverjük össze az írót, vanília kivonatot és a tojásokat

4, a lisztes keverékhez adjuk hozzá a tojásos keveréket és öntsük fel a kávéval. Ha már simára kevertük a tésztánkat, de nagyon sűrűnek tűnik - enyhén folyósnak kell lennie, akkor pár csepp tejjel próbáljunk meg lazítani az állagán. Ez akkor kellhet, ha a kávé kicsit kevésre sikeredik.

5, ha a tészta készen van, akkor töltsük formába, de A FORMÁKNAK CSAK A FELÉIG a muffin tésztát, melegítsük elő a sütőt 175 fokra és 15 perc alatt süssük készre a muffinokat. Fontos, hogy a 15 perc alatt ne nyissuk ki egyszer se a sütőt, mert akkor a muffin hajlamos összeesni. Mivel már kétszer készítettem, bátran mondhatom, hogy nem ég meg, hanem tökéletesre és púposra sül az adott idő alatt.



6, a 15 perc leteltével még 10 percig hagyjuk a lezárt, meleg sütőben a sütiket, majd kivéve hagyjuk teljesen kihűlni.


A feliratozás:

Hozzávalók:

1 db tojásfehérje
2 ek kristálycukor - 100 g/ 100 g CH
patikában beszerezhető ételszínező porok

Elkészítés:

1, a tojásfehérjét a cukorral verjük fel minél habosabbra, majd 1-1 kanálnyi tojáshabot szedjünk ki pohárba. Annyi pohár, ahány színt szeretnénk készíteni.



2,
1-1 csipet port szórjunk a tojáshabra és keverjük jól el, míg a nekünk tetsző színt nem kapjuk. Ha túl halvány, adjunk hozzá még színezéket.

3, egy téglalap alakú celofán darabot tekerjünk fel kúp formára, hogy kis habnyomókat kapjunk. A végén töltsünk bele egy kevés színes habot, míg a csúcsos elejét vágjuk le egy ollóval. Minél kisebb lyukat vágunk, annál vékonyabban lehet írni.

4, mivel K ügynök profi cukrász, neki könnyen ment az írás, nekünk V ügynökkel egy tányéron kellett először gyakorolnunk, hogy kicsit ráérezzünk a dolog ízére. Végül K írta a szöveget, mi meg a maradékkal játszottunk...

Tipp:



Érdemes a díszítést egy nappal, vagy legalább féllel előre elkészíteni, hogy a máznak legyen ideje megdermedni. Fontos, hogy ehhez melegre van szükség, így a sütit, sütiket ne a hűtőbe pakoljuk be.

A maradék tojáshabos színes festéket pedig néhány napig még hűtőben eltárolhatjuk.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani minden kedves tettestársnak, vendégnek, megjelentnek és persze az ünnepeltnek, hogy részt vettek ebben a szülinapi bolondériában, amiben megint életre szóló élményeket gyűjthettünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése