A következő címkéjű bejegyzések mutatása: spenót. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: spenót. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 28., kedd

3 szakács(nő) is megfér egy konyhában - képes beszámoló

A hónap elején néhány napot Pesten töltöttem Á ügynöknél. Hogy történt, hogy nem a látogatás ideje épp egybe esett egy másik barátnő látogatásával is és néhány fergeteges napot sikerült együtt eltöltenünk. A második napon pedig vendéglátónk úgy döntött, hogy közösen fogunk ebédet készíteni. A fogásokat mindenkire leosztotta. Így Á ügynök készítette a levest, én kaptam a főfogást és P ügynöknek jutott a desszert, bár később ehhez kapott egy csepp segítséget az ebédvendég szerepében. De lássuk, hogy miket is főztünk!


Leves: Újhagyma krémleves
Főétel: Spenóttészta tejszínes brokkoli szósszal
Desszert: Három ízű rétes epres túrókrémmel

Ugye, már most csorog mindenkinek a nyála?
Mivel a főétel az én tisztem volt, ezért lássuk, hogy miként is készült!

Hozzávalók:



fejenként 5 dkg készen vett spenótos tészta - 100g/70g CH
3-4 gerezd fokhagyma - 100g/26,3g CH!!! - nem tévedés, magas tényleg
1 kis fej brokkoli - 100g/4g CH
1,5 dl (20%) szobahőmérsékletű tejszín - 1dl/3g CH
20 dkg húsos császárszalonna
só, bors

Elkészítés:

1, forraljunk fel 2 liter vizet egy ek. olajjal és egy tk. sóval. Ha a víz már forr, akkor tegyük bele a tésztát és pontosan 8 percig főzzük, majd szűrjük le a tésztát és tegyük vissza a lábasba.
2, a brokkolit vágjuk minél kisebb virágokra, hogy evés közben ne csak a brokkoli ízét érezzük, majd forró vízzel forrázzuk le és öblitsük meg hideg vízben, majd tegyük félre.
3, a császárszalonnát szeljük vékony csíkokra és pirítsuk meg a fokhagymával egy kevés olívaolajon. Ha megvan, akkor öntsük hozzá a tejszínt és keverjük bele a brokkolit is, majd addig rázzuk, keverjük óvatosan a serpenyőben, míg a szósz be nem fedi a brokkolit teljesen. Azon ne aggódjunk, hogy nem a szokásos, csucsogós mennyiségű a szószunk. Pont így lesz igazán jó.
4, ha kész a szósz, akkor a lábasban lévő tésztára öntsük rá a brokkolis szószt és lassú tűzön néhány perc alatt keverjük össze, hogy a tésztát teljesen befedje a szósz. Amint ezzel megvagyunk, máris tálaljuk az ételt!



Tipp: próbáljuk meg egyszerre elkészíteni a szószt és a tésztát, hogy ne kelljen a tésztának sokat állnia!

Tipp2: a kevés szósz lényege, hogy ne nyomjuk el a tészta és a zöldség ízét, hanem harmonizáljon a kettő egymással, illetve spórolunk a kalóriákkal is.

Tipp3: ha vegák vagyunk, vagy csak még spórolnánk a fehérjén, kalórián, akkor szalonna helyett fekete olívabogyót tegyünk a szószba. Én azt tettem:)

2011. május 9., hétfő

Spenótos pasta fekete olivás,sonkás, tejszínes mártással

Múlt héten Á ügynöknél voltam vendégségben, akinek a vendéglátásért meg csak úgy szeretetből szerettem volna egy jó, egészséges és könnyű ebédet főzni. Tavasz lévén mindenképpen valami évszakhoz illőt szerettem volna, így végül egy zöld, spenótos tészta mellett döntöttem. Kevés szósszal, kevés fűszerrel mégis ízletesen. Először csináltam ezt a receptet, mely aznap jutott az eszembe, de biztos, hogy sokszor kerül majd még asztalra. Anyák napjára például K. ügynök, fogadott anyám, nővérem is ilyet kapott ebédre.



A városban jártamban-keltemben találtam egy olasz kis vegyeskereskedés félét, ahol az eladó kifejezetten udvariatlan volt, de a kínálat egész helyes. Persze lehet, hogy csak az volt a gond, hogy én csak egy zacskó spenótos tésztát vettem, míg a hölgy előttem egy szekérderéknyi, nagyon drága édességet. Lehet, hogy a kedvességet is forintban mérik ott? Mindegy, a lényeg, hogy a tészta finom volt.

Bevásárló lista 2 főre:

15-20 dkg sonka/császárszalonna (a só kérdést is megoldja)
1-1,5 dl 20% tejszín - 100ml/ 4g CH
bors ízlés szerint
20 dkg friss spenót levél 100g/2g CH
fejenként 5-10 dkg spenótos tészta átlag 100g/ 70g CH
6-7 szem fekete olívabogyó
friss petrezselyem, koktélparadicsom 100g/ 4g CH a díszítéshez

Elkészítés:



1,
forraljunk fel egy közepes lábosban vizet sóval és egy kanál olajjal.
2, a forrásban lévő vízbe tegyük bele a tésztát és 8-10 percig lefedve főzzük
3, a spenótot mossuk meg és egy másik edényben szintén forrásban lévő vízben 4-5 perc alatt főzzük meg. Így megpuhul, de nem veszti el az összes vitamintartalmát.
4, a spenótot szűrjük le, akár kézben nyomkodjuk ki belőle a vizet és vágódeszkán aprítsuk fel egy késsel pépesre.
5, egy serpenyőben melegítsünk fel egy kanál olívaolajat, majd a csíkokra vágott sonkát/szalonnát pirítsuk meg benne
6, adjuk hozzá a tejszínt, a karikákra vágott olívabogyókat és a felvágott spenótot
7, nem kell a szószt sokáig rotyogtatni, csak addig míg a spenót szépen elkeveredik a szósszal. Nem kell megijedni, hogy kevés lesz a szósz, mert nem az a lényeg, hogy a tészta tocsogjon a tejszínben, hanem az, hogy bevonjuk vele a tésztát és élvezzük az ízeket.
8, az időközben megfőtt tésztát szűrjük le és borítsuk bele a szószos serpenyőbe. Forgassuk össze még a tűzön, hogy a tésztát a szósz mindenhol befedhesse.
9, melegen tálaljuk ízlés szerinti díszítéssel



Tipp 1: a só a diabéteszesek egyik ellensége. Ez az étel a fekete olíva és a szalonna/sonka miatt már eleve kellemesen sós ízű lesz, ezért egyáltalán ne sózzuk meg mielőtt meg nem kóstoljuk, ugyanis másképpen kellemetlen meglepetésben lehet részünk. De ez az étel só nélkül is ízletes lesz :)

2010. november 13., szombat

Tejszínes, spenótos lasagne

Archív, Gyalogbéka cukormentes kísérleti konyhája - 2010.09.30.

Ehhez a recepthez nagyon szép emlékek fűznek, hisz első alkalommal, na jó, másodszor akkor csináltam, mikor Á ügynök és Zs ügynök is jelen volt. Kora április volt akkor és már a meleg délelőtti napsütés a nyár ígéretét hordozta magában. Azóta most először csináltam meg ezt a receptet. Zs ügynök ismét kuktáskodott Á ügynök helyett is, aki Pesten húzza az igát.

Hozzávalók egy 9x13-as tepsihez:

4 közepes paradicsom (2 piros-2 zöld) - 100 g/4 g szénhidrát
2-3 dl főző tejszín - 1dl/3,8 g szénhidrát
2 dl tejföl - 1 dl/4 g szénhidrát
30 dkg darálthús
2 gerezd fokhagyma
rozmaring
3-4 lap lasagne tészta - 100 g/70 g szénhidrát
só, bors
sajt
1 maréknyi spenót - 100 g/ 1,8 g szénhidrát

Elkészítés:

Fogjuk a spenótot és szabadítsuk meg a szárától, majd dobjuk 3 percre forrásban lévő vízbe. 3 perc után szűrjük le és tegyük félre.

A tepsibe öntsünk egy kis olivaolajat és fedjük be az alját 1-2 lasagne lappal. Rakjunk rá néhány karika paradicsomot, majd egy sor spenótot.

Törjük össze a megtisztított fokhagyma gerezdeket és pirítsük meg egy kicsit a darálthúst vele. Nem kell teljesen átsütni. Sóval, borssal és petrezselyemmel is ízesíthetjük.

A tejszínt öntsük egy tálba és keverjük el a tejföllel, hogy kicsit sűrűbb krémet kapjunk. Adjuk hozzá a maradék paradicsom szeleteket, rozmaringot kis zöldhagymát és a darálthúst. Óvatosan keverjük össze az egészet! A figyelmeztetés nem véletlen, nekem csak kétszer sikerült könnyedén kiborítanom a tejszínt... Végül a szószt öntsük a spenótos rétegre.

Fedjük le a húst körben a maradék spenóttal, majd tegyük rá a lasagne lapokat. Tudom, hogy az igazi lasagne legalább 3-4 emelet magas, de lássuk be ez egy cukros recept, tehát nem árt spórolni a tésztával. Ugyanis abban van a legtöbb szénhidrát itt.

Így aki több tésztával szereti, az nyugodtan halmozhatja az élvezeteket.

Reszeljünk rá sajtot bőségesen. Ha lehet füstölt és trappista sajtot vegyesen, majd 200 C-ra előmelegített sütőben süssük fólia alatt 15 percig, majd levéve tovább addig, míg a sajt a lasagne tetején már barnulni nem kezd. Akkor zárjuk el.

Juhfarkkal kínálva igazán finom, már legalábbis azoknak, akik szívesen fogyasztanak egy kis bort az ebéd mellé.

A nyár ígérete a szomszédos ház dzsungelszerű hátsó kertjében - Feeling the summer sunshine in the jungle like garden of the neighbour


VKF 37. - Portobello gombák

Archív, Gyalogbéka cukormentes kísérleti konyhája - 2010.09.19.

Vagy két hete láttam meg, hogy kint van a legújabb VKF témája Alíznak köszönhetően.

Téma: gomba

Szakács: Allergiás a gombára...

Étel elfogyasztása: ?

Úgy voltam vele, hogy csak azért, mert én nem ehetem meg, amit főztem, nem fogok most kimaradni ebből a fordulóból. A megoldás igen egyszerű volt, megetetek valaki mást. A szerencsés éhes száj ezúttal Zs ügynök volt.

Persze mindezek előtt azt is el kellett dönteni, hogy mit fogok készíteni? Pörköltet? Sült gombát? Grillezettet? Tésztával? Hússal?... Nem akartam túlbonyolítani, de nem is akartam, hogy annyira átlagos legyen, viszont az egészséges elkészítés még úgy is szempont volt, hogy Zs ügynöknek nem kell figyelnie sem a kalóriákra, sem a cukrára. Így döntöttem a portobello gomba mellett. Ez is ugyanis egy olyan recept, aminek százféle elkészítési módja létezik.

Ehető főételként is, főleg cukrosoknak, de rendeltetése szerint inkább előételnek számít.

Hozzávalók:

fejenként 2 közepesen nagy gomba - 100 g/ 3,3 g szénhidrát
fejenként 1 marék spenót - 100 g/ 1,8 g szénhidrát
1-2 gerezd fokhagyma - 100 g/ 26, 3 g szénhidrát
kevés parmezán - 100 g/ 1,6 g szénhidrát
só, bors, olívaolaj
szezámmag - 100 g/ 6,3 g szénhidrát

Elkészítés:

Feltettem egy nagy adag vizet egy lábosban. Amikor az felforrt, 3 percre beledobtam a szárától megszabadított spenót leveleket.

Az idő lejártával a spenótot leszűrtem és deszkán szépen apróra vágtam a leveleket és törtem rájuk egy kevés borsot egy pici sót. Ugyanígy a fokhagyma gerezdeket is összetörtem, majd még apróra is vágtam, majd beleforgattam a spenótba, hogy még így is átmehessek rajtuk egyszer a késsel.

Közben a gombákat megtisztítottam kívül-belül. A gombafejekbe belekanalaztam a spenótot, de nem púposan és mindegyikre cseppentettem egy kicsi olajat.

Végül a spenótra került 1-2 apró csík parmezán, na jó csak trappista...

A gombákat sütőlapra raktam, letakartam fóliával és 180 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütöttem őket.

A sütésti idő alatt egy mély serpenyőbe szórtam egy fél markényi szezámmagot és a serpenyőt folyamatosan rázogatva megpirítottam a magokat, melyeket tálalás előtt a gombákra szórtam.

A végeredmény Zs ügynök szerint telitalálat volt. Szerintem a látvány sem volt utolsó. Karácsonykor bizti, az ünnepi asztalon lesz.

Koreai sertés ragu rizs ágyon

Archív, Gyalogbéka cukormentes kísérleti konyhája - 2010.08.14.

"- A rohadt életbe, nincs farka, maga dinnye! Nézze! - Felrántotta a takarót, és a férfi felé fordította Sophie baba fenekét, mintha olyan kakasortüzet akarna a bétahímre irányítani, amilyet az még sosem látott.
Charlie hátraugrott - sovány, fürge harmincas volt -, majd amikor, rájött, hogy a baba nincs töltve, jogos felháborodással igazította meg tweedzakója hajtókáját."

/Christopher Moore: Mocskos Meló - 1. fejezet, Agave kiadó/

Erről az ételről egy mondatban ennyit: mennyország egy tányéron.

Egész héten átlagosan 9 körül értem haza minden nap, így elég körülményes volt a főzés. Mondhatni semmilyen leginkább. Salátán, felvágotton és társain éltem. Ez azonban egyáltalán nem egészséges és nem is ajánlott, pláne nekem. Szóval nincs más választásom előre leszek kénytelen főzőcskézni a hétvégéken, amit csak lehet.

A mai ebéd egy istenien finom ragu volt. Egyáltalán nem egy drága étel, gyorsan kész van és a legkényesebb ízlést is kielégíti. Ráadásul nem csípős, inkább egy csöppet pikáns.

Hozzávalók 2 fő részére:

25 dkg ragunak való disznó hús
10 dkg barna rizs - 100 g/ 70 g szénhidrát
1 nagy sárgarépa - 100 g/ 8,1 g szénhidrát
1 apró cukkini - 100 g/ 5,7 g szénhidrát
1 fej kicsi vöröshagyma - 100 g/ 8,3 g szénhidrát
2 marék spenót - 100 g/ 1,8 g szénhidrát
2-3 ek pirított szezámmag

A húst először falatnyi kockákra vágjuk. A zsíros és inas részeket levágjuk majd a pácba tesszük úgy egy órára.

Húspác:

1 ek szója szósz
1 ek barna cukor - 100 g/ 99 g szénhidrát
1 gerezd apróra vágott fokhagyma
1 ek szezám olaj - ha nincs olíva olaj is megteszi
1 ek frissen reszelt gyömbér - ha nincs a porként árusított is ua. jó

A keverékbe beleforgattam a húst és félre tettem nagyjából egy órára.

Ezalatt a hagymát aprór kockákra vágtam. A sárgarépát megtisztítottam és hosszában vékony csíkokra vágtam és a cukkinit megmosva felkockáztam.

Egy kanál olajon megfuttattam a hagymát először, majd hozzáadtam a húst az olajos pác maradékával együtt. Ez szép sűrű szószt fog eredményezni. A húst ekkor úgy 10 percig fedő alatt pároltam lassú tűzön, hogy biztos megfőjön teljesen. Amikor levettem a fedőt, feltekertem a gázt is. Hozzáadtam a cukkinit és a sárgarépát és folyamatosan kevergetve főztem tovább az egészet. Mikor a sárgarépa már kezdett megpuhulni, hozzáadtam a spenótot a legvégén.

Néhány hónapja sikerült eltennem 2 csomag spenótot a mélyhűtőbe, szóval én most ezt használtam fel. Ha esetleg nem lenne otthon így spenót, akkor sincs nagy baj, mert az étel nélküle is nagy finom még mindig.

A ragut így néhány percig főztem még és közben megszórtam a szezámmaggal a legvégén.

Fontos, hogy wokban, vagy valamilyen hasonlóan magas falú edényben készítsük ezt az ételt, mert a kavarás közben könnyen kikavarhatjuk egy sima serpenyőből!

A ragunak nem csak az íze volt mennyei, de látványnak sem utolsó.

Az eredeti recept innen származik

2010. november 8., hétfő

Spenótos-curry szószos spagetti

Archív, Gyalogbéka cukormentes kísérleti konyhája - 2010.05.29.

Vivát, ováció - nem ovuláció - meg happy és a többi, mert sikerült végre spenótot vennem. Szép, zsenge, ezért vettem mindjárt 2 kilót, bár az árától majdnem falnak mentem... Egy jó részét a napokban el fogom használni, a másik részét meg simán elrakom majd a mélyhűtőbe ínségesebb időkre.

Anitával ma délelőtt nagy ruha bevásárlást csaptunk neki, miután még kapott egy igen finom és gyorsan elkészíthető ebédet is. (Azt csak így merem megjegyezni, hogy persze a költekezésből én sem maradtam ki.) Körülbelül 40 perc telt el a gáz meggyújtásától a tálalásig és még a közben beeső Katának is csurrant egy kis kóstoló.


Drága diabéteszesek! A tésztát lehetőleg csak heti 1-2 alkalommal fogyasszátok, akkor is 5 dkg per koponya alapon. Még egészségesek se egyenek alkalmanként annál többet! Az olasz mammák se szolgálnak fel többet csemetéiknek...


Hozzávalók 2 fő részére:

10 dkg spagetti tészta - 100 g/ 73 g szénhidrát
20 dkg friss spenót - 100 g/ 1,8 g szénhidrát
2 merőkanál zöldséglé alap
keményítő
curry
gyömbér
olívaolaj


Elkészítés:

8-10 perc alatt a spagettit forrásban lévő vízben megfőztem, só nélkül, majd kiszedtem a vízból, mert a helyére beletettem a spenótot 3 percre blansírozni. A 3 perc leteltével a spenótot is leszűrtem, és vágódeszkán szépen felaprítottam.
Sajnos nem volt itthon fokhagymám, mert akkor egy kevés apróra vágott fokhagymát tettem volna hozzá, de a végeredményból összeségében nem hiányzott.

A nagy kék tényérban Anita adagja, a kicsiben a sajátom

A serpenyőben felforrósítottam egy kis olivaolajat és hozzáadtam 2 evőkanál curryt, 2 teáskanál gyömbért és 1 teáskanál csilit. A fűszereket jól elkevertem, majd a zöldséglével felöntöttem.
Egy vizespohár aljába tettem 2 teáskanál keményítőt, amit 1 dl vízzel felhigítottam és ezzel sűrítettem be a szószt. Amint ezzel kész voltam, hozzá adtam a spenótot és a spagettit, majd az egészet körülbelül 1 percig rotyogtattam, míg a tésztát a szósz teljesen be nem fedte. Még forrón tálaltam.

Sózni egyáltalán nem sóztam az ételt, mert a zöldségalap lében volt elég só, plusz a curry és gyömbér mellé egyáltalán nem hiányzott a só. Ha valaki mégis elengedhetetlennek érzi, akkor inkább csak akkor sózzon, ha a kész étellel nem elégedett! A köztes folyamatok során NE!

A tálalás után még egy csepp sárgarépát reszeltem a tésztára, illetve megszórtam egy pár szelet mandulával, de ez már csak a dísz volt. Akinek nem tetszik, nyugodtan el is hagyhatja.