A szállásomon még az első este eldöntöttem, hogy a másnapi úticél a Bulguksa templom lesz. Így a másnapi reggeli után felkerekedtem és lementem a közeli buszmegállóba, ahonnan a 10,11 és 700-as buszok mentek a Bulguksa templomhoz, ami Gyeongjutól úgy 30-40 percnyi busz útra található.
A buszra szállva, azonnal az első ülésre ültem egy ázsiai nő mellé, aki szinte azonnal szóba elegyedett velem. Kiderült, hogy ő is a Bulguksához tart, de ő egyenesen Szöulból jött a KTX-szel. Volt időnk beszélgetni, így gyorsan kiderült, hogy tajvani, aki jó ideje Amerikában él. Többek között idegenvezetői képesítése is van, így már sok országban járt. Ezúttal Koreába egyedül jött néhány napra és most 2 napig minden nap leutazik Szöulból Gyeongjuba, hogy felfedezze magának a várost.
Megkérdezte azt is, hogy én honnan jöttem, majd így azonosított be: "szóval a te őseid azok, akik miatt az én őseim megépítették a Nagy Falat."
Ő volt Barbara. Egy nagyon aktív, nagyon pörgős nő, aki mellett nincs megállás.
Mire a beszélgetésünkben eddig jutottunk, már meg is érkezett a busz a hegyek között egy megállóhoz, ahol szinte az összes utas leszállt. A templom bejárata nem itt volt. A buszmegállótól egy néhány perces, kicsit kacskaringós ösvény park vezetett fel a Bulguksa bejáratáig, ahol meg lehetett váltani a belépőket.
A főbejárat még nem jelentette azt, hogy ténylegesen elértük a templomot, csak beléptünk a területére. A templomot 751-ben kezdték el építeni, majd 774-ben fejezték be. A Silla birodalom korában fontos szerepet játszott a spirituális életben, hiszen itt folyamatosan az ország külső támadások elleni védelméért imádkoztak. Szinte az egész templom együttes leégett 1593-ban a japán megszállás során, amit csak 1969-ben kezdtek ismét helyre állítani.
A kaputól a templom tényleges épületéig egy rövidebb szakasz vezet, ami természetesen egy kis erdőn és vizes részen vezet keresztül. Én nagy buzgalommal azonnal lefotóztam az első szembe jövő "relikviát", amiről gyorsan kiderült, hogy csak egy kuka, bármilyen illő is az országhoz. De, ha már lefotóztam, akkor itt a helye.
Aznap ezek voltak az első igazán meredek lépcsők, de nem is sejtettem, hogy az elkövetkező napoknak, sőt az egész útnak, ezek meghatározó visszatérő elemei lesznek.
A kapu, melyen át bebocsátást nyerünk, kívülről egészen szokványosnak tűnik. Ám mikor belépünk...
... nem éppen átlagos kapuőrök fogadnak bennünket. Sajnos itt már jól látszott, hogy nem Szöulban vagyunk. A szobrokat vastag porréteg fedte és néhány helyen jól látható volt, ahogy megkopott a festék a szobrokon és az épületeken.
Barbara, aki mindig ide-oda cikázott.
A külső falak látszólag a végtelenbe futnak. Bulguksa határozottan a béke szigete lehet általában. De nem azon a napon, mikor minimum 4-5 iskolai csoport rótta a köveket a néhány turista mellett.
Igen, a srácokat színkóddal látták el. A tanárok megafonnal jártak és terelték az általános iskolásokat, miközben azok letámadtak minden nem ázsiait egy fényképért. Itt egy fehér ember sztárnak érezheti magát.
Ezek a lépcsőfokok, bár a kép talán nem adja vissza, olyan vastagok voltak, mint az én lábszáram. Fölmenni még nem okozott akkora gondot, de erősen gondolkoztam, hogy le vajon miként jutok majd. Zuhanva, gurulva, kúszva...?
Itt talán látható, hogy milyen meredekek is voltak az egyes lépcsősorok. Ugyanis a templom együttesben a különböző szentélyek nem egy szinten voltak. Mint a sztúpák, a szentélyeket egymás fölé építették.
A látogatók sem zavarhatták meg azonban a szerzetesek életét és az imarendet. A szentélyekben fényképezni nem lehetett, de bemehetett bárki, hogy imádkozzon vagy meditáljon egy keveset, vagy csak kifejezze tiszteletét Buddha iránt.
Ez itt már a Sokguram Grotto bejárata, ami jóval magasabban fekszik a Bulguksa felett. Ide vagy busszal, vagy taxival lehet feljutni. Gyalog nem érdemes próbálkozni, mert hosszú és nem túl biztonságos a hegyi kanyargókon. Mi azért választottuk a taxit, mert 1, lekéstük a buszt 2, összetalálkoztunk a Nahbiból egy orosz lánnyal és így 3 főre már megérte a taxi, aminek a díjáról előre megállapodtunk a sofőrrel.
A bejárat előtt kedves (rámenős) nagyik árultak számtalan olyan terméket, amiről el kellett hinnem, hogy ehető, ugyanis a kinézetük alapján nem sejtettem volna.
Gyeongju látképe azonban lélegzet elállító volt idefentről.
Rituális megtisztulásra is volt lehetőség, mielőtt bárki a szentélyhez járult volna, vagy póriasabban, volt lehetőség kézmosásra.
A Sokguram Grotto egy szentély, mely a Bulguksával egy időben került megépítésre. A szentély belsejében egy gránit Buddha található, körülötte égi lényekkel. A történet szerint, az építtető azzal a céllal emelte, hogy előző életeinek szülei számára ajánlja fel.
Ahogy a lenti templomnál, így itt is egy csendes hegyi ösvény vezetett a szentélyhez, ami a májusi napsütésben, lampionokkal szegélyezve csodás látványt nyújtott. Azt már nem is említve, hogy az út tökéletesen karbantartott, hepe-hupáktól, gödröktől mentes és emellett akadálymentesített is. Ugyanis a nehezen mozgó vagy mozgássérült látogatók számára a kapunál tolókocsik is igénybe vehetőek.
Nem csak a környezet, de a látogatók is színes palettán mozogtak.
Az egy héttel korábbi lampion fesztivál legszebb "maradványait" itt láttam. Meseszép volt, ahogy a több színű lampionok hosszan elterültek.
Ez a kút nem csak az egyediségével csábított, hanem a jéghideg vizével is. Akik ismernek, tudják, hogy télen-nyáron a hideg italra szavazok a meleggel szemben. Itt pedig a kristálytiszta víz egyenesen megváltás volt a nyári melegben. Gyorsan ittunk is belőle, majd teletöltöttük az üvegeinket.
A helyi idegenvezető elmondta, hogy a víz egy hegyi forrásból fakad, a hegyen keresztül vezetik ide, ezért ilyen tiszta és jéghideg. Emellett az a szóbeszéd járja, hogy azok, akik ebből a vízből isznak egy kortyot, 100 évig fognak élni. Természetesen én egy fél literes üveget megtöltöttem a vízzel. Tuti, ami biztos, ki tudja, mikor fogok visszatérni ide.
A Sokguram Grotto belsejénél nem lehet fényképeket készíteni, így álljon itt az alaprajz
Orosz útitársnőnk, akivel egy kellemes délutánt töltöttünk együtt. Bár angolul alig beszélt, de csodáltam a bátorságát, hogy orosz és cseppnyi angollal útra kelt a nagyvilágba.
Barbara háta mögött látható az az információs bódé, ami minden turista pontnál megtalálható volt. Itt angol, kínai, koreai nyelven lehetett ingyen idegenvezetést kérni.
A mi itteni idegenvezetőnk Andongból származott és angolul mesélte el a Sokguram Grotto történetét.
A konkrét szentélyhez további lépcsők vezettek felfelé, melyeket magából a hegyből faragtak ki.
Ennél beljebb, fényképezőgép nem mehetett.
Azonban a szentély előtti kilátás kárpótolt minden tilalomért.
Végül kénytelenek voltunk elbúcsúzni a Bulguksától, hogy a napba még beleférjen az Anapji-tó, a Nemzeti Múzeum, a Cheomsongdae, és társai.
Folyt. köv. a fent említett szépségekkel.
