Igazából én előtte, míg buszra vártunk, megettem (volna) azokat a fokhagymás pirított kenyér falatokat, amiket még reggel a Paris Bagette-ben vettem. Boldogan vittem őket a pénztárhoz, mert azt vártam, hogy hasonlítani fog az otthoni fokhagymás falatokra.
Na igen, kultúrsokk volt ez a javából. Az első harapásnál lekonyult a szám széle: édes volt!!! El tudjátok képzelni, hogy a fokhagymás kenyér édes? Ne is próbáljátok, mert bármit képzeltek, az még a közelébe sem fog jutni az élménynek.
Ez volt az egyetlen rossz tapasztalatom az ételekkel kapcsolatban: az édes pékáru, aminek határozottan sósnak vagy semlegesnek kellene lennie a mi normáink szerint. Persze nincs harag, hisz Koreában az amerikai kenyerek terjedtek el...
A virágos, tavas utca végén, egy új utca végig éttermeket sorakoztatott fel. Azonban a legtöbb még zárva volt. Láthatóan vagy nem volt még annyira ebédidő, vagy csak egy ilyen nap volt. De a családi étterem, ahová betértünk, teljesen üres volt akkor. És igen, megint ugyanazt ettem, csak vega változatban. Ennek a következők voltak az okai:
- nem volt más az étlapon - nyomós érv
- olcsó
- finom
Amúgy teljesen el vagyok ájulva a koreai porcelánoktól. Annyira szépek voltak ezek a tálak is, amiben ott az ételt felszolgálták, hogy hihetetlen. A legszívesebben hazahoztam volna párat, hogy megalapozzak egy gyűjteményt. Lehet a családomban valami hajlam, mert unokatesóm poharakat gyűjt, akkor én miért ne tálakat, teás csészéket... :)
Ebéd közben még feljött, mint téma 3 különböző kultúra tipikus ételei, ha már három lányka ült az asztalnál. Kiderült az is, hogy orosz társnőnk egész sok országot bejárt úgy, hogy angolul elég rosszul beszél. Csodálkoztam és csodáltam a bátorságát, hogy egyedül annyi bátorság van benne. Ha én nem úgy beszélnék angolul ahogy, akkor tuti, hogy sosem léptem volna át az országhatárokat. Ebből is rájöttem, hogy van még hova fejlődni merészség és önbizalom terén.
Az ebéd elpusztítása és egy kis pihegés után visszafordultunk az Anapji-tó irányába. A bejáratnál megvettük a jegyünket, ami nem emlékszem már pontosan, hogy mennyibe került, de nagyon olcsó volt, majd kértünk egy kínai idegenvezetőt, hisz a Bulguksában angolt kértünk. Fő ugye a változatosság.
Az idegenvezető magyarázatait meg Barbara fordította nekünk.
Ezek a betonkörök jelzik mindenhol a korábbi épületek helyét, amelyek végül nem kerültek restaurálásra, de nem is tüntették el a nyomukat. Így az oszlopok elhelyezkedése által nem csak azt lehet tudni, hogy volt ott valaha egy palota, de azt is, hogy mekkora. Érdekes, hogy a koreai "romok-maradványok" mennyire elütnek az európaiaktól. Otthon marad néhány fal, alapok, de nem oszlop helyek.
Ez a kedves hölgy volt az idegenvezető, aki kínai nyelven mesélt egy kicsit a tó történetéről a turistáknak. Kíváncsi lettem volna, hogy mit gondol kis triónkról: egy kínai nő, egy kerek sötét hajú fehér, akit talán ő is amerikainak nézett, mint sokan mások és egy törékeny szőke, akik mosolyogva bólogatnak a kínai magyarázatokhoz...
Persze ettől még érdekes volt, amit hallottunk. A központi pavilonba mentünk, ahol a teljes tó makettje volt látható. Itt is kaptuk a magyarázatot az itteni egykori palotáról, arról, hogy miket találtak a tóban a rekonstrukciók során, hogy milyen funkciókat töltött be a palota - lakomák, vigasságok.
Szinte kivétel nélkül a legtöbb történelmi helyen, múzeumokban... makett rekonstrukciókon látható, hogy miként is nézett ki a város, palota, stb. Így egyrészt segítve a megértést és azok, akiknek nincs lehetősége, kedve... besétálni az egész területet, akkor is kapnak egy teljes képet az adott helyről, ha nem járják végig az egészet.
Ezek a tárgyak azoknak a másolataiként voltak kiállítva, amiket a tóban és a feltárások során találtak az utóbbi évtizedekben. Döbbenetes, hogy mi minden maradt épségben az eredetiek közül, amit később a múzeumban is láttam. Igen, voltam múzeumban. Korábban néhányan döbbenten konstatálták, hogy kevés múzeumba vitt a lábam Koreában. Őszintén szólva rengeteg látnivaló volt a múzeumokon kívül is és nem mindig éreztem azt, hogy a múzeum lenne az elsődleges hely, ahol az időmet kellene töltenem. Gyeongjuban azonban elmentem és arról is lesz még szó a későbbiekben.
A szépség mindig a részletekben rejlik. Egy korlát gomb, egy ajtó, egy lámpa... engem valahogy mindig ezek az apró részletek varázsolnak el, amit sokat észre sem vesznek.
Kilépve a tótól, orosz útitársnőnk a múzeum felé vette az irányt, mert ő még aznap elhagyta a várost. Mi, Barbarával pedig előtte még megnéztük a Cheomseongdae-t. Igen, azt a csillagvizsgálót, amit a Silla királyság ékkövében építettek.
Az oda vezető út csodálatos volt. Ha valakinek nagyon éles a szeme, a tótól láthatja is. A torony egy gyönyörűen karbantartott park területén fekszik, amit leginkább kertnek neveznék.
Ahogy sétáltunk, Barbara arról mesélt, hogy tavaly Új-Zélandon volt a családjával és megnézték Hobbitfalvát, mert ez volt a lánya álma. Szürreális volt, ahogy egy igen messzi tájról mesélt, miközben élveztük ezt a csodás látképet, ami szintén egy forgatáshoz és filmhez volt köthető, amit mindketten szerettünk, mint kiderült.
Talán a film tette, de nagyobbat vártam. Valójában nincs 10 méter magas. Ám a tény, hogy több, mint 1400 éve áll és része a történelemnek, mégis óriásivá növeszti.
Szembe vele, pedig ameddig a szem ellát, ott van ki tudja még hány előkelő, király sírja, melyek tovább fokozzák a hely szépségét és békéjét.
Az út végére érve egy lovaskocsiból bömbölt a Gangnam style, miközben a kocsis fuvarra várt. A ló békésen tűrte Psy igencsak hangos paci táncának ütemeit, de mi kikerülve ezt a látképet a Tumuli park felé fordultunk, ahol az első napom délutánján én már jártam. Azonban annyira tetszett és annyira olcsó volt, hogy Barbarával megnéztem még egyszer.
Folyt. köv.
