2010. december 28., kedd

Szegedi karácsony 2010

Bár eltelt az ünnep, és már a karácsonyi vásárt is lebontották, de azért érdemes volt szétnézni.


A Dóm lábainál egy csillag mutatja az utat

Szegeden évek óta megrendezésre kerül a karácsonyi vásár. Leginkább két fő helyszíne van ennek a vásárnak. Az egyik a Széchenyi téren, a másik a Dóm lábainál. Míg a Széchenyi téri vásár leginkább egy nagybani piacra hasonlít, ahol minden 100 forintos kacatot meg lehet kapni, addig a Dóm téren azok válogathatnak, akik kézműves mütyürökre, házi étkekre, mézre, cserépedényre, fajátékra, irhabundára... és társaira vágynak.


A hó csak karácsonyra érkezett meg, előtte az eső volt az úr.

Így talán nem is csoda, hogy most már évek óta a legtöbben csak átsétálnak a Széchenyi téren, míg a Dómra egész advent során visszatérnek vásárolni, adventi gyertya gyújtásokat nézni, vagy a térség legnagyobb bálaszínházában szórakozni, miközben kültéri tüzeknél melengethetik fázós tagjaikat.





A Dugonics téren a fák is fénybe öltöztek

Én is a vásár első napján látogattam el mindkét helyszínre. A Széchenyi téren idén is a sapka, kacat, könyv, ruha és étel árusok voltak többségben. A szokás rabjaként idén is vettem itt egy adag sült gesztenyét, ha már kürtös kalácsot nem ehetek, de a csalódás nem is lehetett volna nagyobb. A gesztenye hideg, főtlen és meghámozhatatlan volt. Hiába kaptam 8 helyett 10 darabot 300 forintért, az egész a kukában kötött ki, gesztenye iránti rajongásommal együtt.





Innen a Dugonics téren át vezetett az út a Dóm felé, ahol idén a szökőkút és a rektori hivatal előtt gasztro vásár volt. Ez persze csak annyit jelentett, hogy több bódéban árulták a pecsenyét, forralt bort, sajtokat, szalonnát, bort, pálinkát, mint a két másik vásárban összesen. Hangulata volt, szépen kivilágítva, de a horribilis árak és a nagyjából egyszínű kínálat nem csábított vásárlásra.




Új megvilágítást kapott a híres Kárász utca is

Már csak a Dóm téri vásárban bíztam, ahol meg is találtam mindent: hangulat, elfogadható árak és áruk, kedves emberek, igazi karácsonyi vásár falu.




Összességében szép volt ez az adventi készülődés is, de én a város helyében jövőre biztos, hogy minden pénzt a Dóm téri vásárba fektetnék, vagy az egészet ahhoz hasonlóvá tenném.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése