Korea - egy álom valóra vált - 8. rész

Visszatérve a Bulguksa templomtól Barbarával és az orosz lánnyal ebéd után néztünk, mert akkor már igen éhesek voltunk mindannyian. Ahogy elsétáltunk az Anapji tó mellett, ez a szép kis rész tárult elénk. A tó közepén volt egy kis fedett, fából készült pihenőhely, ahol akár az ebédünket is megehettük volna, ha van mit.
Igazából én előtte, míg buszra vártunk, megettem (volna) azokat a fokhagymás pirított kenyér falatokat, amiket még reggel a Paris Bagette-ben vettem. Boldogan vittem őket a pénztárhoz, mert azt vártam, hogy hasonlítani fog az otthoni fokhagymás falatokra.
Na igen, kultúrsokk volt ez a javából. Az első harapásnál lekonyult a szám széle: édes volt!!! El tudjátok képzelni, hogy a fokhagymás kenyér édes? Ne is próbáljátok, mert bármit képzeltek, az még a közelébe sem fog jutni az élménynek.
Ez volt az egyetlen rossz tapasztalatom az ételekkel kapcsolatban: az édes pékáru, aminek határozottan sósnak vagy semlegesnek kellene lennie a mi normáink szerint. Persze nincs harag, hisz Koreában az amerikai kenyerek terjedtek el...

A virágos, tavas utca végén, egy új utca végig éttermeket sorakoztatott fel. Azonban a legtöbb még zárva volt. Láthatóan vagy nem volt még annyira ebédidő, vagy csak egy ilyen nap volt. De a családi étterem, ahová betértünk, teljesen üres volt akkor. És igen, megint ugyanazt ettem, csak vega változatban. Ennek a következők voltak az okai:

• nem volt más az étlapon - nyomós érv
• olcsó
• finom

Amúgy teljesen el vagyok ájulva a koreai porcelánoktól. Annyira szépek voltak ezek a tálak is, amiben ott az ételt felszolgálták, hogy hihetetlen. A legszívesebben hazahoztam volna párat, hogy megalapozzak egy gyűjteményt. Lehet a családomban valami hajlam, mert unokatesóm poharakat gyűjt, akkor én miért ne tálakat, teás csészéket... :)

Ebéd közben még feljött, mint téma 3 különböző kultúra tipikus ételei, ha már három lányka ült az asztalnál. Kiderült az is, hogy orosz társnőnk egész sok országot bejárt úgy, hogy angolul elég rosszul beszél. Csodálkoztam és csodáltam a bátorságát, hogy egyedül annyi bátorság van benne. Ha én nem úgy beszélnék angolul ahogy, akkor tuti, hogy sosem léptem volna át az országhatárokat. Ebből is rájöttem, hogy van még hova fejlődni merészség és önbizalom terén.

Az ebéd elpusztítása és egy kis pihegés után visszafordultunk az Anapji-tó irányába. A bejáratnál megvettük a jegyünket, ami nem emlékszem már pontosan, hogy mennyibe került, de nagyon olcsó volt, majd kértünk egy kínai idegenvezetőt, hisz a Bulguksában angolt kértünk. Fő ugye a változatosság.

Az idegenvezető magyarázatait meg Barbara fordította nekünk. 

Ezek a betonkörök jelzik mindenhol a korábbi épületek helyét, amelyek végül nem kerültek restaurálásra, de nem is tüntették el a nyomukat. Így az oszlopok elhelyezkedése által nem csak azt lehet tudni, hogy volt ott valaha egy palota, de azt is, hogy mekkora. Érdekes, hogy a koreai "romok-maradványok" mennyire elütnek az európaiaktól. Otthon marad néhány fal, alapok, de nem oszlop helyek.

Ez a kedves hölgy volt az idegenvezető, aki kínai nyelven mesélt egy kicsit a tó történetéről a turistáknak. Kíváncsi lettem volna, hogy mit gondol kis triónkról: egy kínai nő, egy kerek sötét hajú fehér, akit talán ő is amerikainak nézett, mint sokan mások és egy törékeny szőke, akik mosolyogva bólogatnak a kínai magyarázatokhoz...

Persze ettől még érdekes volt, amit hallottunk. A központi pavilonba mentünk, ahol a teljes tó makettje volt látható. Itt is kaptuk a magyarázatot az itteni egykori palotáról, arról, hogy miket találtak a tóban a rekonstrukciók során, hogy milyen funkciókat töltött be a palota - lakomák, vigasságok.

Szinte kivétel nélkül a legtöbb történelmi helyen, múzeumokban... makett rekonstrukciókon látható, hogy miként is nézett ki a város, palota, stb. Így egyrészt segítve a megértést és azok, akiknek nincs lehetősége, kedve... besétálni az egész területet, akkor is kapnak egy teljes képet az adott helyről, ha nem járják végig az egészet.

Ezek a tárgyak azoknak a másolataiként voltak kiállítva, amiket a tóban és a feltárások során találtak az utóbbi évtizedekben. Döbbenetes, hogy mi minden maradt épségben az eredetiek közül, amit később a múzeumban is láttam. Igen, voltam múzeumban. Korábban néhányan döbbenten konstatálták, hogy kevés múzeumba vitt a lábam Koreában. Őszintén szólva rengeteg látnivaló volt a múzeumokon kívül is és nem mindig éreztem azt, hogy a múzeum lenne az elsődleges hely, ahol az időmet kellene töltenem. Gyeongjuban azonban elmentem és arról is lesz még szó a későbbiekben.

A szépség mindig a részletekben rejlik. Egy korlát gomb, egy ajtó, egy lámpa... engem valahogy mindig ezek az apró részletek varázsolnak el, amit sokat észre sem vesznek.

Kilépve a tótól, orosz útitársnőnk a múzeum felé vette az irányt, mert ő még aznap elhagyta a várost. Mi, Barbarával pedig előtte még megnéztük a Cheomseongdae-t. Igen, azt a csillagvizsgálót, amit a Silla királyság ékkövében építettek.

Az oda vezető út csodálatos volt. Ha valakinek nagyon éles a szeme, a tótól láthatja is. A torony egy gyönyörűen karbantartott park területén fekszik, amit leginkább kertnek neveznék. 

Ahogy sétáltunk, Barbara arról mesélt, hogy tavaly Új-Zélandon volt a családjával és megnézték Hobbitfalvát, mert ez volt a lánya álma. Szürreális volt, ahogy egy igen messzi tájról mesélt, miközben élveztük ezt a csodás látképet, ami szintén egy forgatáshoz és filmhez volt köthető, amit mindketten szerettünk, mint kiderült.

Talán a film tette, de nagyobbat vártam. Valójában nincs 10 méter magas. Ám a tény, hogy több, mint 1400 éve áll és része a történelemnek, mégis óriásivá növeszti.

Szembe vele, pedig ameddig a szem ellát, ott van ki tudja még hány előkelő, király sírja, melyek tovább fokozzák a hely szépségét és békéjét.

Az út végére érve egy lovaskocsiból bömbölt a Gangnam style, miközben a kocsis fuvarra várt. A ló békésen tűrte Psy igencsak hangos paci táncának ütemeit, de mi kikerülve ezt a látképet a Tumuli park felé fordultunk, ahol az első napom délutánján én már jártam. Azonban annyira tetszett és annyira olcsó volt, hogy Barbarával megnéztem még egyszer.

Folyt. köv.

Lilahagyma lekvár/Red onion marmalade

A november 11.-ei Márton nap arra inspirált, hogy ismét fakanalat húzzak elő és megpróbálkozzam valami új recepttel. Jó ideje azért nem kísérletezem új dolgokkal, mert ahol lakom, ott a konyha nem igazán alkalmas erre és jobban szeretek úgy főzni, ha van kit etetni. De lássuk, hogy mit is sikerült most kikerekíteni?

The 11th of November, St. Martin's day inspired me to cook something after a long time again. So I picked up my spoon and dig in. It was quite a long time again when I started to cook, since the place I live currently, doesn't have a kitchen, inspiring to create also it is the best to cook for others. But let's see what was this day bringing out of me?

Életemben először egy könyvkiadó, családias karácsonyi partiján kóstoltam lilahagyma lekvárt, amin K ügynök jóvoltából vettem részt. Nem emlékeztem az ízre, csak azt tudtam, hogy nagyon jó emlékeket hagyott bennem, így azt gondoltam, miért is ne, próbáljuk meg.

For the first time, I tried the red onion jam on a small, christmas dinner party of a book printing company, where I was a guest thanks to agent K. I didn't remember the taste of this jam, but I still know that I liked it and it was a great addition to meat, so I decided why shouldn't I try it.

Hozzávalók 500 ml-hez/Ingredients for 500 ml:

• 2 kg lilahagyma/red onions - 9gr CH/ 100 g
• 140 gr xilit cukor helyett/instead of sugar
• 1 ek kakkukkfű/ 1ts of thyme leaves
• 4 gerezd fokhagyma /4 cloves of garlic - 1gr CH/ gerezd - clove
• 350 ml vörösborecet /red wine vinegar - 1 gr CH/ 100 ml
• 200 ml száraz vörösbor/ dry red wine - 2.6gr CH/ 100 ml
• 140 gr vaj és 3 ek olivaolaj/ 140 gr butter and 3 tb olive oil

Elkészítés/How to do it:

1, tisztítsuk meg a hagymákat és vékonyan szeleteljük fel.

Clean the onions and half them.

Tipp: 2 kg hagyma gyorsan elindítja a könnyeinket. Ha megpucoltuk és félbevágtuk a hagymákat, tegyük őket egy lábas hideg vízbe 1 percre. Ezzel elejét vehetjük a sírásnak szeletelés közben./ If you don't want to cry over 2 kgs of onions, put the cleaned ones into cold water for a minute. This way, the crying will never occur.

2, Vékonyan szeljük fel az összes hagymát és forrósítsuk fel a zsiradékokat egy nagy lábosban.

Slice the onions thinly and heat the butter and oil in a big bowl.

3, Ha már forró a zsiradék, öntsük rá a hagymát és fonnyasszuk meg rajta egy kicsit. Adjuk hozzá a cukrot és a kakukkfüvet és jól keverjük el.

If your butter and oil is melting hot, put the onion into it and wait until it comes light. Add the sugar and thyme and stir it all well together.

4, fedő nélkül, alacsony lángon 50 perc alatt főzzük olyan puhára, hogy a hagyma vajpuha legyen.

Without a lid, on small fire, cook the onion for 50 minutes as soft as possible.

5, öntsük fel a hagymát a borral és ecettel, majd további 20-30 perc alatt, magas lángon addig forraljuk, míg a lé szinte teljesen elfő. Akkor zárjuk le és hagyjuk a lábosban kihűlni.

Add the wine and vinegar to the onion and boil it on high fire for another 20-30 minutes until almost all the liquid evaporated. Then shut the gas and let it cool down in the pot.

6, tiszta üvegben, hűtőben tárolva 3 hétig eláll

In a clean jar, keeping it in the fridge, will be good for 3 weeks.

Tipp: húsokhoz kiváló, de a konyhának még napokkal később is hagyma illata lesz, ha nem tudunk megfelelően szellőztetni főzés közben :)

It tasted great with meat, although your kitchen will smell like onion for many days if you can't solve the problem of air conditioning :)

Korea - egy álom valóra vált - 7. rész

A szállásomon még az első este eldöntöttem, hogy a másnapi úticél a Bulguksa templom lesz. Így a másnapi reggeli után felkerekedtem és lementem a közeli buszmegállóba, ahonnan a 10,11 és 700-as buszok mentek a Bulguksa templomhoz, ami Gyeongjutól úgy 30-40 percnyi busz útra található.

A buszra szállva, azonnal az első ülésre ültem egy ázsiai nő mellé, aki szinte azonnal szóba elegyedett velem. Kiderült, hogy ő is a Bulguksához tart, de ő egyenesen Szöulból jött a KTX-szel. Volt időnk beszélgetni, így gyorsan kiderült, hogy tajvani, aki jó ideje Amerikában él. Többek között idegenvezetői képesítése is van, így már sok országban járt. Ezúttal Koreába egyedül jött néhány napra és most 2 napig minden nap leutazik Szöulból Gyeongjuba, hogy felfedezze magának a várost. 

Megkérdezte azt is, hogy én honnan jöttem, majd így azonosított be: "szóval a te őseid azok, akik miatt az én őseim megépítették a Nagy Falat."

Ő volt Barbara. Egy nagyon aktív, nagyon pörgős nő, aki mellett nincs megállás.

Mire a beszélgetésünkben eddig jutottunk, már meg is érkezett a busz a hegyek között egy megállóhoz, ahol szinte az összes utas leszállt. A templom bejárata nem itt volt. A buszmegállótól egy néhány perces, kicsit kacskaringós ösvény park vezetett fel a Bulguksa bejáratáig, ahol meg lehetett váltani a belépőket.

A főbejárat még nem jelentette azt, hogy ténylegesen elértük a templomot, csak beléptünk a területére. A templomot 751-ben kezdték el építeni, majd 774-ben fejezték be. A Silla birodalom korában fontos szerepet játszott a spirituális életben, hiszen itt folyamatosan az ország külső támadások elleni védelméért imádkoztak. Szinte az egész templom együttes leégett 1593-ban a japán megszállás során, amit csak 1969-ben kezdtek ismét helyre állítani.

A kaputól a templom tényleges épületéig egy rövidebb szakasz vezet, ami természetesen egy kis erdőn és vizes részen vezet keresztül. Én nagy buzgalommal azonnal lefotóztam az első szembe jövő "relikviát", amiről gyorsan kiderült, hogy csak egy kuka, bármilyen illő is az országhoz. De, ha már lefotóztam, akkor itt a helye.

Aznap ezek voltak az első igazán meredek lépcsők, de nem is sejtettem, hogy az elkövetkező napoknak, sőt az egész útnak, ezek meghatározó visszatérő elemei lesznek.

A kapu, melyen át bebocsátást nyerünk, kívülről egészen szokványosnak tűnik. Ám mikor belépünk...

... nem éppen átlagos kapuőrök fogadnak bennünket. Sajnos itt már jól látszott, hogy nem Szöulban vagyunk. A szobrokat vastag porréteg fedte és néhány helyen jól látható volt, ahogy megkopott a festék a szobrokon és az épületeken.

Barbara, aki mindig ide-oda cikázott.

A külső falak látszólag a végtelenbe futnak. Bulguksa határozottan a béke szigete lehet általában. De nem azon a napon, mikor minimum 4-5 iskolai csoport rótta a köveket a néhány turista mellett.

Igen, a srácokat színkóddal látták el. A tanárok megafonnal jártak és terelték az általános iskolásokat, miközben azok letámadtak minden nem ázsiait egy fényképért. Itt egy fehér ember sztárnak érezheti magát.

Ezek a lépcsőfokok, bár a kép talán nem adja vissza, olyan vastagok voltak, mint az én lábszáram. Fölmenni még nem okozott akkora gondot, de erősen gondolkoztam, hogy le vajon miként jutok majd. Zuhanva, gurulva, kúszva...?

Itt talán látható, hogy milyen meredekek is voltak az egyes lépcsősorok. Ugyanis a templom együttesben a különböző szentélyek nem egy szinten voltak. Mint a sztúpák, a szentélyeket egymás fölé építették.

A látogatók sem zavarhatták meg azonban a szerzetesek életét és az imarendet. A szentélyekben fényképezni nem lehetett, de bemehetett bárki, hogy imádkozzon vagy meditáljon egy keveset, vagy csak kifejezze tiszteletét Buddha iránt.

Ez itt már a Sokguram Grotto bejárata, ami jóval magasabban fekszik a Bulguksa felett. Ide vagy busszal, vagy taxival lehet feljutni. Gyalog nem érdemes próbálkozni, mert hosszú és nem túl biztonságos a hegyi kanyargókon. Mi azért választottuk a taxit, mert 1, lekéstük a buszt 2, összetalálkoztunk a Nahbiból egy orosz lánnyal és így 3 főre már megérte a taxi, aminek a díjáról előre megállapodtunk a sofőrrel.

A bejárat előtt kedves (rámenős) nagyik árultak számtalan olyan terméket, amiről el kellett hinnem, hogy ehető, ugyanis a kinézetük alapján nem sejtettem volna.

Gyeongju látképe azonban lélegzet elállító volt idefentről.

Rituális megtisztulásra is volt lehetőség, mielőtt bárki a szentélyhez járult volna, vagy póriasabban, volt lehetőség kézmosásra.

A Sokguram Grotto egy szentély, mely a Bulguksával egy időben került megépítésre. A szentély belsejében egy gránit Buddha található, körülötte égi lényekkel. A történet szerint, az építtető azzal a céllal emelte, hogy előző életeinek szülei számára ajánlja fel.

Ahogy a lenti templomnál, így itt is egy csendes hegyi ösvény vezetett a szentélyhez, ami a májusi napsütésben, lampionokkal szegélyezve csodás látványt nyújtott. Azt már nem is említve, hogy az út tökéletesen karbantartott, hepe-hupáktól, gödröktől mentes és emellett akadálymentesített is. Ugyanis a nehezen mozgó vagy mozgássérült látogatók számára a kapunál tolókocsik is igénybe vehetőek.

Nem csak a környezet, de a látogatók is színes palettán mozogtak.

Az egy héttel korábbi lampion fesztivál legszebb "maradványait" itt láttam. Meseszép volt, ahogy a több színű lampionok hosszan elterültek.

Ez a kút nem csak az egyediségével csábított, hanem a jéghideg vizével is. Akik ismernek, tudják, hogy télen-nyáron a hideg italra szavazok a meleggel szemben. Itt pedig a kristálytiszta víz egyenesen megváltás volt a nyári melegben. Gyorsan ittunk is belőle, majd teletöltöttük az üvegeinket. 

A helyi idegenvezető elmondta, hogy a víz egy hegyi forrásból fakad, a hegyen keresztül vezetik ide, ezért ilyen tiszta és jéghideg. Emellett az a szóbeszéd járja, hogy azok, akik ebből a vízből isznak egy kortyot, 100 évig fognak élni. Természetesen én egy fél literes üveget megtöltöttem a vízzel. Tuti, ami biztos, ki tudja, mikor fogok visszatérni ide.

A Sokguram Grotto belsejénél nem lehet fényképeket készíteni, így álljon itt az alaprajz

Orosz útitársnőnk, akivel egy kellemes délutánt töltöttünk együtt. Bár angolul alig beszélt, de csodáltam a bátorságát, hogy orosz és cseppnyi angollal útra kelt a nagyvilágba.

Barbara háta mögött látható az az információs bódé, ami minden turista pontnál megtalálható volt. Itt angol, kínai, koreai nyelven lehetett ingyen idegenvezetést kérni. 

A mi itteni idegenvezetőnk Andongból származott és angolul mesélte el a Sokguram Grotto történetét. 

A konkrét szentélyhez további lépcsők vezettek felfelé, melyeket magából a hegyből faragtak ki.

Ennél beljebb, fényképezőgép nem mehetett.

Azonban a szentély előtti kilátás kárpótolt minden tilalomért.

Végül kénytelenek voltunk elbúcsúzni a Bulguksától, hogy a napba még beleférjen az Anapji-tó, a Nemzeti Múzeum, a Cheomsongdae, és társai.

Folyt. köv. a fent említett szépségekkel.

Korea - egy álom valóra vált - 6. rész

Korea, egy álom valóra vált - 5. rész

Korea - egy álom valóra vált - 4. rész

Korea - egy álom valóra vált - 3. rész

Korea - egy álom valóra vált - 2. rész

Korea - egy álom valóra vált - 1. rész - félig kész az angol fordítás is