2012. szeptember 11., kedd

Hideg karfiol krém leves (vagy főzelék?)

Hiszitek vagy sem, de ez gyorsan fogyó, isteni alkotás volt. Sokan húzzák az orrukat a karfiolra és bevallom, én is ebbe a táborba tartoztam sokáig. A cukorbetegségem azonban sokat változtatott az ételekhez való hozzáállásomon. Nyitottabb lettem, aminek hála már elég olyan ételt kóstoltam és szerettem meg, amihez korábban nem nyúltam volna. Ilyen a karfiol is.

Ezt a levest ajánlom meleg is hideg időre egyaránt. Lehűtve épp olyan jó, talán még jobb is, mint forrón tálalva. Szénhidrát kevés van benne, de annál több íz.





Hozzávalók:

1 kis fej karfiol - 2g CH/100g
kevés tej - 5g CH/1 dl
kevés tejszín - 3g CH/1 dl
pár csipet, házi növesztésű retekcsíra
frissen őrölt bors

Elkészítés:

1, mossuk meg a karfiolt és szedjük rózsáira
2, tegyünk fel annyi vizet forrni, ami ellepi a karfiolt, majd ha már forr a víz, főzzük meg a karfiolt 10-15 perc alatt. A cél nem a teljes darabokra hullás, csak az, hogy éppen ne legyen kemény a karfiol.
3, a forró víz nagyját öntsük át egy másik edénybe, majd hagyjuk a karfiolt egy kicsit kihűlni
4, egy botturmixot csatarendbe állítva turmixoljuk le a karfiolt. Adjunk hozzá 1 dl tejet és ugyanannyi tejszínt, majd turmixoljuk az egészet simára. Ha túl sűrűnek érezzük a levest, akkor adjunk még hozzá a főzőléből. A tejjel és tejszínnel azonban csínján bájunk, hiszen magas a szénhidrát tartalmuk.
5, ha elértük a kívánt állagot, akkor tegyük a hűtőbe, vagy akár tálaljuk azonnal frissen őrölt borssal, a tetején némi retekcsírával.

Retekcsíra:
  • természetes antibiotikum
  • vértisztító
  • C-vitamin tartalma okán nagyon jót tesz megfázás idején
  • segíti az emésztést
Csírára fel :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése