Korea - egy álom valóra vált/ A Dream came true - 1. rész

2012-ben, több évi rajongás után úgy döntöttem, hogy nem várok tovább pasira, barátokra vagy bárkire, aki majd útitársam lesz Koreában, hanem én magam útra kelek. A cél az volt, hogy még a 30.-ik születésnapom előtt megtegyem az utat, ami  2013 júliusában volt esedékes.

In 2012, I decided to go to Korea, what was a long lasting dream of mine. I didn't want to wait anymore for friends, boyfriend or anyone who will be my partner on this journey. My aim was to begin this journey before I reach 30, what was due in July 2013.

Ezért neten megkerestem, hogy melyik légitársaságnál a legkedvezőbbek az árak és 6 hónappal a tervezett indulás előtt megvettem a jegyemet. Igen, megkaptam a figyelmeztetést, hogy ha nem tudnék menni, akkor bukom a teljes jegy árát, de bennem nem volt kétség, hogy ott leszek május 16-án a reptéren, hogy elinduljak erre a kalandra. És, miért vettem meg a jegyem ennyire előre? Nem azért, hogy motiváljon, egyszerűen így közel 50%-ot spóroltam a jegyáron, ami ekkora úton nem kevés pénzt jelent.

For this, I bought my ticket 6 months before I planned to fly at KLM what was offering the best price that time. Of course, I was informed that my money will not be paid back, if I can't make it to fly off in the given time, but I did not have any doubt that I will be on the airport on the 16th to start my adventure. So why did I buy the ticket so long before the actual departure? It was not a motivational purpose, solely because it was 50% less this way. And on a long distance trip like this, it means a lot.

Május 16-án, kora délután szállt fel a gépem Amszterdam felé, hogy onnan egy jóval nagyobb transz-kontinentális járattal egyenesen Szöulba repülhessek.

Míg Budapest és Amszterdam között alig 2 órás volt az út, ami gyorsan eltelt, hála az aranyos német turista úriemberek csoportjának, a további repülés már hosszabb és fárasztóbb volt. Amszterdamban alig 1,5-2 órás átszállási idő volt, ami épp csak arra volt elég, hogy mosdó beiktatásával végig menjek a Schiphol reptéren, kicsit bámészkodjak a rengeteg tulipánhagymát, holland fapapucsot, stb. áruló duty free shopok között, majd megkeressem a kapumat és figyeljem, ahogy a váró megtelik sok-sok ázsiai arccal.

On the 16th of May, early afternoon, my plane took off toward Amsterdam, where I transfered to a much bigger, trans-atlantic flight to Seoul.
While Budapest-Amsterdam took 2 hours, quickly going by, thanks to some cute German seniors, the longer half of the journey was more tiresome. At Amsterdam, we nearly spent 1,5-2 hours, what was barely enough for going to the restroom and check out the duty free stores of Schiphol, full with tulips and dutch slippers and at the end find my gate, watching the waiting area fill up with Asians.

A több, mint 400 főt befogadó repülőn - összehasonlításul, a Bp-Amszterdam gép 160 fős volt - velem együtt jó, ha egy tucat, nem ázsiai repült, leszámítva a személyzetet. Ahogy a gép gyomrába lépdelt a tömeg, végre életemben először azt éreztem, hogy magas vagyok a magam 166 centijével, legalábbis a körülöttem lévőkhöz képest. Persze ezt a kis örömöt viszonylag hamar elnyomta a következő 11 - 12 órányi repülés, ami minden volt, csak nem igazán kényelmes. Hiába a párna, takaró, rendelkezésre álló filmek, zene, ha két olyan padtársa van az embernek, akik gyorsan elalszanak és az út végéig fel sem kelnek, te meg ki sem tudsz jönni a székből a 11 óra alatt...

On the plane what was swallowing up more than 400 people - comparing the Budapest-Amsterdam flight's 160 - I could hardly see a dozen who was not Asian, beside me and the crew, much to my delight. While the mass was walking into the belly of the plane, I finally felt myself tall, for the first time in my life, with 166 cm, at least compared to those around me. However this cheerfulness was pressed down in the next 11-12 hours, what happened to be quite a tiresome flight. Unfortunately, I was sitting beside the window, with 2 Korean girls who quickly fell asleep after dinner and never woke up before the breakfast, so I wasn't able to move for almost 11 hours. No matter of pillow, sheets, movies, I was restless to get up at the end of the flight...

Végül május 17.-én, 18 óra utazás után, leszállt a gép Szöulban és én egy másik világban találtam magam. Meg kell mondjam, hogy azért elég ideges voltam akkor. Nem tudtam pontosan, hogy mi is vár rám, de úgy voltam vele, hogy a világ felszínéről azért nem fogok eltűnni. Otthon megnéztem, hogy melyik busszal jutok be a városba és onnan hogyan érem el a hostelt, szóval inkább nem is gondoltam bele a továbbiakba. Leszámítva azt, hogy még helyben gyorsan váltottam wont, mert ugye itthon a bankban, ha erre kérdez az ember, akkor csak csodálkozó szemekkel találkozik, hogy az meg mi.

At the end, on 17th, after 18 hours of travelling, my flight landed in Seoul and I found myself in a completely different world. I did not know what to expect from my real life dream, but I knew that I will not fell off from the surface of the world, so what can happen. At home, I checked which transfer bus should I take to my hostel. So I picked up my luggage, change some bucks to won (since in Budapest, you can't do this) and left Incheon for the bus station.

A reptérről kisétálva viszonylag gyorsan megtaláltam a transzfer busz megállóját, amire azonban várni kellett egy kicsit. Így gyorsan szembekerültem az első, de a következő két hét során nem az utolsó csodálkozó emberekkel, hogy miként is utazhatok én egyedül. Nos, jelen esetben, ez két japán nőt jelentett, akik nagyon aranyosan csodálkoztak, hogy egyedül utazom, megkaptam, hogy milyen bátor vagyok és végül még egy mézes cukorkát is a kezembe, mert egyszer eltüsszentettem magam. Ők koreai híresség vadászatra jöttek, meg vásárolgatni, hiszen nekik szinte olyan Koreába átugrani, mintha mi Bécsbe mennénk egy kis túlzással.

A transzfer ára Incheon - Szöulba 10.000 won volt. Ez úgy 2500 forintot jelent.

Walking out from the building, it was hard to miss the busses, although I had to wait a little. Sitting there, I faced the first of many to come people, who was amazed that I travel alone. My first contact in Korea was 2 Japanes women who were waiting for the same bus as I did. They asked me where do I come from, than praised how brave I am to come alone so far away from home to travel. At the end they also gave me a honey flavored candy because I sneezed once (because of my allergy). They came for shopping and hunting for celebs by the way but they were really cute.
The price of the transfer was 10.000 won.

A buszról a Changdeok palota előtt szálltam le, majd nagy bátran elindultam a térképen jelzett útvonalon, amit a hosteltől kaptam. Tudni kell rólam, hogy térképpel a kezemben általában az ellenkező irányba indulok, mint kellene és ezért mindig megállítom az utca emberét, hogy tudjam, jó-e az irány. Ezt a technikát most is alkalmaztam. Bátortalan lévén, egy közel 2 méteres fehér férfit szólítottam meg, hogy mégis mutasson utat. Gyorsan kiderült, hogy korábban ő is erre lakott, így, miután kiderült, hogy jó úton haladtam eredetileg, pár perc alatt megérkeztem a hostel bejáratához.

I got off the bus at Changdeok palace and started to walk based on the map, what was given by the hostel. However, it is good to know about me that I am usually starting to go in the wrong direction if I have a map in my hand. So, I rearly miss to ask the people of the street whether I am on the right path or not. This time I  asked a 200 cm tall white guy for directions. It happened that he know this neighborhood (lived there before) and quickly found out that my original direction was correct. This way, it just took a few minutes to reach my hostel.

Nos, a szállásom, a Banana Backpackers, percekre volt Insadongtól, egy forgalmas környéken, a Changdeok és Gyeongbok paloták közelében. Tisztaság, árak, segítőkészség, elhelyezkedés szempontjából mind tökéletes, ha alacsony áron szeretnétek megoldani a szöuli szállást. Amúgy Facebookon is megtalálhatóak és szívesen válaszolnak minden kérdésre. 

My first place to stay was in Banana Backpackers, to minutes from Insadong, near to Changdeok and Gyeongbok palaces. It was clean, with fair prices, cheerful and helping staff, really close to many sightseeing spots in town. They can be found on Facebook, and up to answer any questions.

Ahogy beléptem az ajtón, kifizettem a szállást és magamra csuktam a szoba ajtaját, leroskadtam az egyik ágyra és kicsit beparáztam. Nem tudtam, merre is induljak el, hiába terveztem el otthon, hogy mit akarok megnézni Szöulban. Percekig néztem tanácstalanul a térképet, attól tartva, hogy ha elindulok, akkor tuti, hogy el is fogok tévedni, amikor nyílt az ajtó és egy szőke, rövid hajú lány lépett be az ajtón. (4 ágyas, lány hálóban voltam ugyanis.) Köszöntünk egymásnak, gyors bemutatkozás. Kiderült, hogy ő Dél-Afrikából jött, egy hónapja tanít angolt Koreában és a hétvégére jött fel Szöulba, hogy megnézzen magának pár épületet, mert amúgy meg építész.

When I stepped in, I payed for my bed, closed the dormitory door behind me, sit on a bed and started feel a little bit anxious. I did not know where to start off, despite the plans I made earlier. I was watching the map of Seoul for minutes, thinking that I will get lost. That was the minute when the door opened and a short, blond haired girl stepped in. We greeted each other, told our names. A few minutes later, I knew that she is from South-Africa, staying in Korea since a month ago, teaching English and came for the weekend to Seoul to check out some builidngs, since she is an architect.

Gyorsan megállapodtunk, hogy együtt indulunk felfedező útra, mert ami engem érdekelt, az őt is. Én pedig percekkel később teljesen nyugodtan léptem ki a hostel ajtaján, hogy mégsem vagyok teljesen egyedül.

Az első utunk a Gyeongbok palotához vezetett, ami gyalogosan alig 10-15 percre volt tőlünk. Az utckáon számtalan ember hömpölygött, attól függetlenül, hogy hétköznap volt. Egyikünk sem értette, honnan a sok ember, hiszen a japán, kínai és más turisták mellett számtalan koreai is volt. (Később kiderült, hogy Buddha születésnapja van május 17.-én, nemzeti ünnep, ezért volt mindenki a városban.)

A Gyeongbok palotánál is folyamatosan áramlott a tömeg. Egyszerűen elkerülhetetlen volt, hogy lökdössenek, ránktapossanak... de nem is tűnt úgy, hogy ez különösebben érdekelné őket. Mint kiderült, itt a legtöbben nem figyelnek oda, hogy neked ütköznek-e vagy sem az utcán, tömegközlekedés során, de cserébe, annyire ők sem bánják, ha te teszed velük ugyanezt.

A palotaőröket képtelenség volt lefotózni anélkül, hogy valaki épp ne állt volna melléjük.

Átsodortatva magunkat a nagykapun, gyorsan megtaláltuk a sort a jegypénztárhoz. Külön érdekesség volt egész idő alatt, hogy bármekkora sorban álltam, az mindig dinamikusan haladt. Szóval most is gyorsan túl voltunk és kifizettük a belépőt, ami 3000 won - 600 forint volt.

Alig néztünk szét az első udvaron, mikor azt vettük észre Sunéval, hogy valami nagyon készülődik. Piros köteleket kezdtek el kihúzni, egy hatalmad dobot toltak be... és lassan mindenki felfigyelt arra, hogy itt bizony történni fog valami. Mint kiderült, akkora szerencsénk volt, hogy pont az őrségváltás idejére értünk oda.

Bár az elején igazán jó helyen álltunk, néhány kínai nő igyekezett bevágni elénk. Azonban én nem hagytam magam és udvariasan, de visszatolakodtam amennyire lehetett.

Ahogy véget ért a bemutató, elindultunk az első kapu felé, ami már a tényleges palotába engedett számunkra belépést.

Amivel valójában elsőként szembe kerültünk, az a trónterem volt, ahová nem is lehetett bemenni. Csupán a hatalmas, franciaablakként ható, nyitott ajtókon lehetett bekukucskálni minden oldalról. Persze itt sem ártott szemfülesnek lenni, mert, aki nem durakodott, az napestig várhatott, hogy belásson.

Azonban nem csak a belső, de az oda vezető külső tér is csodás volt. Számtalan mitikus lény, illetve az órákat jelölő állatok szobrai is mind megtalálhatóak. Koreai barátom elmondása szerint ezek egyfajta napóraként működtek egykoron.

A trónteremtől balra jutunk el egy viszonylag nagy tóhoz, amin folyamatosan látható egy korabeli csónak, illetve itt találhatóak az egykori lakrészek is, na meg a szuvenír és coffee shop is.

A tó vize úgy nézett ki, mintha sok-sok kék színbe mártott vízfestékes ecsetet mostak volna ki benne. Habár ki volt írva, hogy jelenleg dolgoznak azon, hogy javítsák a víz minőségét, láthatóan ezt csak egyetlen hal élte túl.

Azonban a hely szépsége mellett, megfogtak természetesen az emberek is. Abszolút szakadt hobónak éreztem magam a trendi, koreai és egyéb ázsiai látogatók mellett. Persze ez nem csak itt, de az egész utazás során megnyilvánult. De csak azt tudom mondani, hogy le a kalappal, mert stílusuk tényleg van.

Ahogy tovább haladunk befelé, egyre inkább szűkül a tér. A nagyobb épületeket, közösségi tereket, felváltja a meghittebb, személyesebb légkör.

 Amikor erre a lépcsőre álltam, magasabb voltam, mint ez az ajtó. Érdekes, hogy milyen alacsonyra építették ezeket csak azért, hogy már a belépés is egyfajta alázatra kényszerítsen. Na meg persze az átlag magasság is alacsonyabb volt, mint manapság állítólag.

 Jó egy órás séta után végül a fák árnyékában megpihentünk az út egyik oldalán. Sunéval elbeszélgettünk arról, hogy láthatóan a koreai gyerekek a szülők számára mind olyanok, mint kis hercegek és hercegnők, de nem teljesen a legjobb értelemben. Minden gyerek visongva rohangált, belerohant vadidegenekbe, kővel dobálta a mókusokat és ez szemmel láthatólag nem igazán botránkoztatta meg a felnőtteket.

Ahogy arról beszéltünk, hogy a saját országainkban azért ez kicsit másképp van (persze vásott kölyök- érdektelen szülő itt is van), megláttam velünk szemben a lenti fotó párosát. Nem tudom, hogy szülő vagy nagyszülő volt-e a nő a fiúnak, de számomra nagyon érdekes volt, ahogy a fiú nem éppen lelkesen, de türelmesen várta, hogy a nő a sziesztából felébredjen. Nem hagyta ott, nem vitatkozott, csak elfogadta, hogy ez a kötelessége.

Talán a koreai gyerekeknek azért engednek többet meg egészen kicsiként, mert tudják, hogy mi vár rájuk néhány év múlva?

Folyt. köv.